Mindig csak a munka

Mivel a kert gondozása gyakorlatilag az én felelősségem, ezért ki sem látok a munkából, cserébe szabad kezet kapok szinte mindenben, így egész élvezhető a dolog. Megmetszettük a terasz elé ültetett barackokat, majd hegesztettünk egy állványzatot, amihez aztán ki lehet őket kötni (apuka hegesztett, én csak vízszinteztem, stabilizáltam, metszettem és kötöztem, fő a biztonság :).

Az előző hétvégén ugyan szakadt az eső, ám ez nem tartott vissza minket, a közeli erdőből kiástunk (kölcsönöztünk, ahogy Julcsi mondaná) csomó növényt, galagonyát, hogy legyen mire oltani, kökényt, vadmálnát, ibolyát, kecskerágót, bodzát és hasonlókat és persze szedtünk is csomó ibolyát szörpnek, isteni volt, ezen a hétvégén is csináltam egy adaggal. :)

A traktorozást még mindig imádja Julie, hiába dudálok, kitartóan próbálja nyalogatni a traktor olajos részeit. Amúgy itt épp a késes kapával dolgoztunk, a tavalyi hokkaido-kukorica ültetvény helyét lazítottam fel:

Persze Rose is itt van, hogy még bonyolultabb legyen a helyzet. :)

A palántázáshoz hihetetlen mennyiségű komposztot, homokot, tőzeget és/vagy kókuszrostot kell összekeverni, szóval végül környezetvédelem ide vagy oda, beadtam a derekam és a betonkeverőt használtam. Hihetetlenül időtakarékos és nagyon jól homogenizál, hogy a lapátolás általi izomfejlődésről ne is beszéljünk. :D

Kelnek a retkek, az agroszövetnek hála kevesebb gaz között:

Kigazoltam az eperágyások nagyját, totál káosz az egész, mindenki ott nő, ahol akar. :)

Hat mini-üvegházban nőnek a palánták, ebben dugványok is vannak, ugyan mindig mondom, hogy ezt nem így kéne, apuka szerint aki megmarad, az megmarad, a dugványok kéznél voltak, ennyi esélyt kellett nekik adni:

A ludak közül hárman-négyen már költenek, így ritka őket együtt látni:

Igazán nagy élmény megpróbálni alájuk pakolni az egy-egy más helyre tojt tojást, vagy csak igazítani a fészken, mert a tojások fele kilóg a fenekük alól. :D

Még mindig takarjuk a talajt, az új módszer az, hogy a kert közelébe görgetjük azokat a szénabálákat, amiknek a külső rétegeit már nem etetik meg az állatokkal, majd ezt legörgetjük róluk és vasvillával szétterítjük a kertben. Így allergia időszakban kifejezetten kellemes elfoglaltság:

Éjszakánként még néha fagy, mínusz két fok többször is volt az elmúlt napokban, szegény csonthéjasok épp virágoznak, ők nem annyira élvezik.

Én meg persze kint rohangálok gumicsizmában a fényképezővel. :)

Julie és Pitypang, meg a lovak:

Természetesen a fejést is géppel végezzük, egész Amerikáig kellett elmenni ezért a csodálatos eszközért:

Utána pedig kullancs vadászat:

Biztonságos munkakörülmények, sejthettem volna, hogy rossz vicc azt mondanom, hogy majd ülök a fotelba, apuka rögtön közölte, hogy tényleg, mert bizony igen értékesek azok a lámpák, így valakinek fogni kellett őket, míg levittük anyukának az irodájába. Szerencsére az iroda 150 m-re van a háztól, így túléltem az utat még a lejtőn is:

Egyik vasárnap reggel nyolcra (te jó ég, de korán!) munkára kész kellett lenni, mert jött a lópedikűrös. A nap szépen sütött, gőzölgött az egész farm:

A lovak meg örültek:

Vagy kedvesen belefeküdtek és pancsoltak a pocsolyában, hogy mi is koszosak lehessünk. :)

Ghita a legöregebb ló, szegény már alig áll a lábán és a téli bundáját is nehezen vedli le:

Mivel a lovak lába alapból is nehéz, de ráadásul még szeretnek is az emberre támaszkodni, ha már fel kell emelniük a lábukat, ezért általában két láb után cserélnek a lábtartó pozícióban lévő emberek. A második lónál aztán kérdezték is, hogy akkor most én jövök? Én persze rögtön közöltem, hogy én ugyan nem, mivel rettegek a lovaktól, de a pedikűrös közölte, hogy ő is, szóval nem volt mit tenni, megfogtam a ló lábát és kitakarítottam a patáját, majd tartottam ezerrel és igyekeztem nem összerogyni alatta (és kinyírni a derekam :), amíg pedikűrözték.

Túl lehet élni, de nem ez lesz a kedvenc teendőm. :)

Végül pedig a jutalom, a ház előtt lévő kis tó partja mellett kinőtt pár kucsmagomba, amit sosem kóstoltam előtte, vagy legalábbis nem emlékszem rá, de hihetetlenül finom, szerencsére már nő az új adag. ^_^

Hízókúra

Régen fordult elő velem, hogy túl sokat ettem, de épp próbálok levegőhöz jutni a sok kajától, így hát közben írok egy bejegyzést, hátha ti is híztok tőle. :)
Ugyan Julie-t, a tehenet már csak naponta egyszer fejjük, így is kb. 13 liter tejet kell felhasználnunk minden nap, így hát szigorú beosztás alapján alakult ki, hogy melyek a héten a "sajt napok". Mióta itt vagyok részt vettem már túró, brie sajt, vaj, tejföl és fagyi készítésében is.
Pár napja csináltunk rántott sajtot cheddarból (ha jól emlékszem), amit "persze, hogy elég egyszer panírozni, ezt a sajtot lehetetlen megolvasztani!" Mondta apuka.

Nos, úgy látszik, hogy mégis. :)

De legalább csinált egy egérkét (igen, ez elvileg egy egér). Mi így hívjuk a panírozás végén készülő liszt-tojás-prézli egyveleget, szerinte olyan az íze, mint annak a döglött egérnek lehet, amit a múltkor a padláson talált, szerintem annak a kinézetét próbálta meg utánozni :D

A túróból általában krémtúrót csinálnak, mivel nekem a kakaós annyira nem ízlik, kikönyörögtem a vaníliásat. Ebbe aztán rögtön került egy kis áfonya-szósz is, amit egy helyi nagymamától kaptunk (az áfonyát) az egyik kakasért cserébe, aki mindig hazaszökik. :D
Ezen kívül csináltam túrógombócot (szigorúan a nagymamám receptje alapján :), ami hatalmas sikert aratott, mivel más, mint amit ők szoktak csinálni, elmondásuk szerint az eddigi legjobb gombóc, amit valaha ettek. Nem hiába, a Gundel szakácsainak is tetszett anno. Tegyük hozzá, hogy saját túróból és friss házi tojásból készült, lehet, hogy valamennyit ez is számít. :P

Ez pedig a mai ebédem, a kettő ötvözete:

Utána az elmaradhatatlan kávé, ugyan mind a ketten próbálunk leszokni, két nap után feladtuk, szerintem érthető. :)

Ez pedig a vacsora utáni desszert, tejföl fagyi (amit apuka az érkezésem tiszteletére készített, mivel ha jól emlékszik, Julcsi szerint tejföllel minden jobb :) sós karamell-öntettel. 

Egyébként a fagyi készítése nagyon durva, 16 tojás sárgájából, rengeteg tejszínből és cukorból készül, tegnap csokisat csináltunk, az is igen finom lett, egész napos munka és edzés után is van azért egy kis lelkiismeret-furdalásom. :D

Mert persze a sör sem maradhat el, hétvégén itt volt anyuka egyik ismerőse, akivel már tavaly is találkoztam, apuka ugyan korán kidőlt, mi hárman azonban hajnalig kitartottunk. (Igen, nehéz az élet. :)

Rose sem bírja mindig a pörgést, itt épp tanultunk a lányokkal, nem csoda, hogy kidőlt:

Mostanában én is el szoktam menni a lányokért a suliba, ez az egyik tantermük:

Sarah zongorázni tanul az igazgatótól,

Sophie pedig gitározni.

Ez a suli udvara, persze már most mezítláb rohangálnak:

Ez a templom pedig közvetlenül a kert mellett/felett található:

Szokás szerint sokat dolgozunk, nem kellett sok idő ahhoz sem, hogy traktorra pattanjak:

Talajmarózni ugyan még mindig nem vagyok hajlandó, a fúróhoz azonban két ember kell, így rám hárult a traktorvezetés része:

Anyuka szerint ültetni csak péntek délután/este lehet, így a nagymama kertjéből megint egy rakás növényt hoztunk el ebben a szép időpontban. Mivel előtte beáztattam kb. 250 vetőmagot, amit így csak késő délután tudtam elvetni, sarkamra álltam és közöltem, hogy márpedig kivételesen ő is ásót fog fogni a kezébe. :)

Mivel megígértem apunak, hogy távol tartom magam a veszélyes munkavégzési folyamatoktól, apukára hárult a móka nagy része, például a lángszórózás létrán című gyakorlat. Persze előtte a gyerekekkel mi tartottuk a kátrányos tetőfedő anyagot, amit ráégetett az előző rétegre, de az szinte biztonságos volt. :D

 

Egyelőre tartom magam és nem hegesztek, fűrészelek körfűrésszel, még a lángvágót sem használtam és a permetezést is áthárítottam egy legalább nyolc általánost végzett férfiemberre, úgyhogy nyugodtan alhattok. :)

Cserébe sokat ások, vetek, palántázok, dugványozok, gazolok és ezerrel takarom a talajt:

Szokás szerint hétvégén is dolgozunk, apuka megpróbált rávenni egy szabadnapra, helyette inkább a gyerekek hazahozása után elmentem fényképezni a környékre. Múlt héten rávettem magam, hogy elmenjek futni, gondoltam a közeli várig és vissza pont jó lesz, 7 km, a szokásos Nagypatak-körnek megfelelő távolság. Szokásos szőke módon tájoló, térkép és minden nélkül vágtam neki az útnak, ami nem lett volna baj, ha 200 méterrel a hazaérkezésem előtt nem gondolom úgy, hogy még megnézem a közeli tavat, ahol a kedvenc kocsmánk van, hátha nyitva vannak. Természetesen úgy gondoltam, hogy "persze, hogy tudom, hogy merre megy ez a jelzés, ugyan nem erre akartam jönni, de majd elérem az aszfaltot valahol!" Így hát mikor elértem egy üdülőt és még mindig nem volt sehol műút, nem volt mit tenni, visszafordultam, így lett a vége 13 km, legalább ledolgoztam egy részét a sok kajának. :D

Ez még a faluban van, kb 10 perc sétára a háztól:

Itt ilyen a jól futható erdő:

Van egy kis homok is, meg emelkedő, hogy ne unjam az utat:

Az itt szokásos sziklák:

Ez a vizesárok körbeveszi az egyik közeli erdőt, néha idegesítő, mikor sehol nem lehet rajta száraz lábbal átjutni:

Az egyik ház a faluban tele van újrahasznosított dolgokkal:

A falu egyetlen útja, az egyik kedvenc házammal:

 Ez pedig a mi utcánk, a távolabbi ház a családé:

Tökéletes arra, hogy Sarah a rég kinőtt bicajával száguldozzon lefelé :)

Ez pedig a szilvaültetvény a legelőn, még csak a ringlók virágoznak, de isteni illat van esténként:

És persze Julie futása innen sem hiányozhat :)